Rainer Maria Rilke: A párduc
(A párizsi Füvészkertben)
Szeme a rácsok futásába veszve
úgy elfáradt, már semmit se lát;
mintha rácsból ezernyi tonna volna,
és a rácsok mögött már nincs világ.
A puha léptek simulékony íve,
mely az egyre szűkebb körbe jár,
volna mintha tánc, forogna körbe,
s e körben szédült akarata áll.
Csak néha moccan a pupilla
függönye -- villant ekkor egy képet,
és tagjain mint a szikra újravillan --
s a szívbe hullva ér el újra véget.
Székesfehérvár, 2018-03-02 - javítva Csór, 2021-07-11
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.