Hogy pont mikor néznék el félre
mert untat a világ és elvégre
minek is néznék a világon akármit,
legyen az kőkemény tudás vagy akár hit,
vagy akár a virágzó cseresznyefán
gombolyaggal játszó kiscica nyakán
himbáló szalagról lecsüngő naplemente:
ütközik akkor a szemem a szemedbe,
és ott marad, sokáig, márpedig
telnek az évek másodpercekig,
és lassan már úgy érzem, sokezer éve
világít szemembe a szemed kéke
vagy zöldje vagy mind a sok rengeteg barna:
és már kit érdekel, hogy mit akarna
a férfi, míg nő is van, csupán csak azért, hogy legyen.
Mint szellő a fűszálon, felhő a nagy hegyen.
Székesfehérvár,2018-03-08
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.