Fellebben néha a pilláid alól,
hogy vagyok és az is hogy mintha vol-
na még azon a lenge kis fényen
is kívül még máshol is helyem, hogy éljem:
hogy teleéljem a végtelen világot,
sohase fáradva, akárki ha látott.
S összehordjam sok képemet
egyetlen pontba, és amíg lehet
látszódjak kicsikét, s aztán még egy kicsit.
Lehetnék lámpás, mi éjjel is elcsitit.
Lehetnék Hold előtt felhőből fátyol.
Bármi, mi megvéd az éj harangjától.
Bármi, a párnádnak sarkán az élek.
S az is, hogy szeretnéd, ahogy én szeretnélek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.