Előbb a bor fogy el; aztán a tőkéknek
északi oldala pusztul, és majd hogyha elégtek
kicsike vaskályha mélyén, a kevéske
melegük ott marad bevésve
a hantból kiforgatott domboldal mentén.
És nem marad akkor más, csak hogy még szeretném
látni hogy még egyszer pattan-e
rügy, vagy hogy életben ott van-e,
nem-e, hogy meddig vagy mindegy, csak akármi..
Hogy meddig kell, már ha kell, csak arra de várni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.