Hogy ősöd ki eljátszott pár tanyát
kártyán vagy éppen a jó anyád,
ki elivott bármit, hogy ellegyen:
nem tudsz te mondani ellenem
durvábbat, minthogy én én vagyok.
Anyámnak kínja és állapot,
apám hogy éppen hogy akart-e.
Génjeim, álmaim, a la carte
vágyaim, hogy akarok-e vagy nem-e szeretni,
lehetetlenül lehetni.
Vagy lenne bár végre egy szerkezet,
mi helyettem is szeretkezett,
hogy ne nekem kelljen már tenni.
Mert lenni csak semmi és ennyi.
Mert mentegetheted, de nincs ami menti,
lelkedben azt a nagy mindent, ha semmi.
Mert az, aki tudja, az belém lát:
elloptam haldokló nagyanyám kertjéből a céklát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.