A semmi ágán ülsz, íven
tartva a távot, hogy milyen
vége lesz végre a világnak végül;
állítólag az, amit látok ma, elévül,
és az, amit látni fogok, te már ezerszer láttad.
Nem hiszem, hogy volna még irántad
csillag mi ne fordult volna vagy álom,
mi ne volna ijesztőbb, mint nekem a halálom.
Szerintem meg tudnád oldani, hogy éljek.
Vagy legalább, hogy ennyire, ennyire ne féljek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.