Akkor a térre a fény sehonnan
se áradt, de tudtam, hogy valahogy ott van.
Csend volt és tél volt és csend volt és hideg.
Nem nagyon volt értelme se semminek.
Én akkor épp próbáltam magammal megértetni,
hogy jobb lenne végre már felébredni.
Lassan a tájon át, ahogy a föld forog,
megfordult, megállt, és rám nézett pár dolog.
S tudtam, hogy mindaz, mit valaha szerettem,
mostantól ott lapul örökre, bezárva, kezedben.
(2018-01-08)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.