Lassan már járdányi ereje sincsen a térnek
és az emberek, akik még beférnek
városaikba és a mellé, félnek.
Mindenik város a világgal határos,
és a világban annyi a sajátos,
magával szemben sem világos foglalás,
hogy nem tudod sohasem, de mintha más
fogást lelne a meghalás.
Azokért könnyeket ejtened nem kell.
És hát ezért lett menekült emberré ember,
vaksi kis szemeddel
nem látható és nem hallható
szagával sem eléggé erősen átható
ember - aki most nem más mint halva jó
migráns.
S mint a vírus, úgy folyik rád
saját kis petéd, a spóráid, ikrád.
Ha hajadnál ezerszer vékonyabb volna,
vakcinát adnál rá, vagy mint az ólba
beterelted malacot, nyakába
dobnád a jéghideg vasat, a lába
elé a hurkot, és hogyha kába
szemével kérné, hogy hagyjad azt, nevetnél.
Pedig hát ember is lehetnél.
Pedig hát emberré válhatol.
Összesen az vagy, mi magadon áthatol.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.