Kacsákat etettünk akkor a tónál meg voltak
ott hattyúk és sirályok;
a fűzfák a földre lehajoltak,
és szerteszét voltak az irányok.
A tél mindegyre folyton összekente,
s mindenhol hófehér cementbe
burkolta mindenhol mindig a tájat.
Biztosan tudom, hogy valahányat
dobban az égen a szél vagy csak csúszik a jégen,
vagy csak ahányszor lehet: én emlékszem,
ahogyan akkor, azon a végen
ott voltam veletek, egészen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.