Ma újabb fontos lépést tettem az örök élet
világra hozása felé, ugyanis míg részleteiben az egészet
beleszuszakoltam egy nagy, fekete ürességbe, láttam,
hogy épp olyan egyedül állok a világban,
amiként a világ nincs sohasem egyedül;
önmagát éli meg csak szegény, s míg az űr
megtelik magával, lassan találja
el saját egyedi helyét a világba.
Ám mire fészket lelne e tudatban,
maga a világ lesz öntudatlan,
mert kihal majd belőle, amiért csinálták.
Vagy amiért otthagyták, akik ott találták.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.