Az vagy nekem, mint lónak a zab.
Kutyának velőscsont, nagy darab.
Az vagy nekem, mint az vagy, ahogy
utoljára ahogyan hagytalak.
És mégis, néha ha megyek az utcán
vagy gondolkodom csak céltalan,
nem tudom biztosan, te jutsz tán
eszembe legközelebb, s ha van
útja a miértnek, nem csak bokra,
végigjárnám-e egyedül. Talán
nem vagy Te több, mint az eszem falán
felejtett, régi kép, öröktől fogva
ott függő, különös, szép dolog.
Az egyetlen, amire szívesen gondolok.
Az egyetlen, aminek útjának íve
belevághat az enyémbe.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.