Úgy fordul el sarkon a fény
ahogy lámpa alatt ül meg a tény
hogy a lámpa világít és volna az
ellenünk tervezett és ravasz
indoknak része hogy végülis majd legyen
élet és élet is látni azt;
nincs isten; s ha volna is, nem szalaszt
messzebbre annál, mint ami most vagyok,
hogy nem jutok közelebb, mintha sok
kicsike ösvényem volna vagy volna pár
országút széles és nagy határ
egyértelmű, fenséges, nagy titok.
Már az is, hogy végülis láthatok,
megenged látszanom innen.
És meghalok; nem sok, de próbáltam
túl lenni azon, hogy magában
él amíg nem fog magában meghalni minden.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.