Pedig annyiszor láttunk már ilyet
hogy a fél világ sápadt, nyomorult, ijedt
batyuját nyakába kapva oly messzire szalad
hogy a világ más felén fal ad
majd másikat hogy ezt a mozgást
valahogy végremár pofánverje;
és a gyűlölet szapora polimerje
szálaz és surran és belédagad
minden kis álmunkba és elég a had
hogy a békénket mindenhol felezze.
Egy Isten ül mindennek felette,
mondják a bölcsek, de nem hiszem.
Ezeknek nem számít semmisem,
és ha valahol szembe kapaszkodna
metrón a Jóisten vagy beülne a ronda
nőiknek hajába mint a szerény napsugár
vagy volna bogárka mikor a fényre vár
vagy volna reszkető fény mintha várna az anyagra,
vagy volna valahol magára maradva:
azt taposnák ők és azt tépnék széjjel,
azt utálnák korlátolt szenvedéllyel,
és azt néznék meggörbült szögükre akasztva,
azt látnák viskóik falára tapasztva,
képtelen magasan nyomoruk felett,
koszlott kis nyomorult batyujuk helyett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.