Egyszer visszaadsz mindent úgy is
vígat a rossz szomorút is
a lázat a lábad alatt a
lábnyomod íve haladta
véget a hóba temetve
a múltad ahogy de szerette
a másikat pont aki nem te
de mégis és jaj az este
hogy kucorodsz ővele ágyba
senkire ennyire vágyva
egyszer majd visszaadod te a véget
majd ha a minden eléget
majd ha temet üres űrbe
száztrilliárd pici fürge
büszke foton vagy a bélben
száztrillióra metélten
száztrillió kicsi béna
élni kepeszkedő lény a
nem vagyok szikla keményen
zendülő semmise mélyben
ott tudod ennyire drága
világ szaladott e világra
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.