Még mindig poros aktákkal szembe
kell ülni ha el kell az üzembe
intézni valamit vagy ha a tanácsnál
ami már nem az és hogyha látnál
félszegen nézni a cégnél ha szólnak
ha megkérdeznek vagy válaszolnak
de nem fogsz. Nem látsz te többet semmit,
nem ücsöröghetsz többé e meghitt
halálban mert egy másikat vettél,
s mint sapka tar fejeden nevetnél
rajtam ki millió hajszált sem őszülök,
csak sok sivár síron és temetőn ülök.
És látok pár angyalt meg Jézust
itten és mind mint a rézüst
úgy kong és mintha a világ sem volna más.
Mintha volna az életben folytatás.
Mintha bízhatnál párban az emberekben.
Mintha lehetne bármi a még lehetben.
Nem az fáj nagyon, hogy csalódnál bennem,
hanem hogy haragod nélkül kell elviselnem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.