Néha azért még csillan némi remény
fel világra és a kemény
ég alá beszorul éltető napsugár.
Kelj fel, te drága nap, mindenki arra vár,
szivárogj földre le rég megholt, bús anyag,
bonyolódj rendekbe szanaszét szórt hanyag
csomóba tömörült valóság.
Kerekedj emberré közönyös, vak jószág,
legyél a világra simuló takaró.
Te legyél törvényünk, szabadon szaladó.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.