nézem csak, ahogy a bolondult falevél
a kerekek között az úton ahogy zenél
nekem a fáról és fákon a madárról
és hogyan is rebben el végül is magától
az idő hogy fordul azután magába
s mint cikkan szét gyakran sok ezer madárka
s mint ébred ezáltal közöttük éledő
messzeség végén a világra múlt idő
s hogy válik egyszer csak űrré a rengeteg
bolondult ajándék perced és nem neked
csörömpöl eközben ereszen valahol
valami a földre és ahogy lehajol
valami ága a földre és rezdül de nem terem
semmit sem az idő és ahogy hirtelen
megmoccan éretlen szórja ki szanaszét
színeit az őszi nap mint fölös szemetét
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.