Pária lettem; már néha nem köszönnek
azok, kik időnként szembe jönnek,
de lassan nem jön már szembe se senki se;
de ha jön is, már időnként meg se áll.
Én nem számolom, hogy mennyi már
nem áll meg, de nyilván tudom, hogy ide
a világ végére eljönni szembejönni
indokolatlanul magas költségű játszma, hisz ennyi
erővel szembe lehetne köpni is, nem engem, akárkit.
Idővel. Addig marad a kopár hit
magunkban, meg van még a vakszilárd
béklyó a fejünkben, a nem tudni akarás,
meg az elhamvadt tábortűz mélyén a parázs
vita a tűzről, ami majd világít.
Ami megtisztít bennetek. Vagy ami megállít.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.