És szabadulva ki fújva a durva
- szelekre lapulva de újra
- te bóbita nyár gyere nézd kicselez
- kicseregve a fény is amint puha
- ujjain ülve remegsz hisz a
- lányom az ónszínű ég tömegét
- cipelő kicsi kertre vetette ki kék
- szeme árját; bújj ki te bóbita
- nincs hova bújni ma küldöm a
- lányom a rétre a lábnyoma
- íme ma már tova tűnt a havon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.