Azt hittem, elég, ha végülis végülállapítom csak: elég, ha épülés köröttem nem ég el semmi se már;s most ez a parttalan, végtelen, sivármagam fog magával makacsul összes kerülök ezáltal mindegyre messzekerítve, kerülve mindenkitől; vagyok,mindennek csúcsa, a csillagokbokrába fészkelt kis mindennek alja,és aljában zsizsegő lényeknek falrakent léte vagy mégse vagy vagy pont az: a nagy világ.Mit számít, milyen szűk rák foga rág,hisz kitágul az, és csak én tudom, hogyhaén vagyok szemednek szemetnyi foglya.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.