Száll a szél, de te csak kapaszkodj.
Akár hogy fúj el, csak akard, hogy
emlékezz arra, mi nem lehet.
Fújd el, mint vihar, a felleget.
Bújj el a szakadó víz alá.
Maradj, mit elraktak bárhová,
s feküdj ott, csendesen, nehogy hogy.
Várd meg, míg elébed, reád rogy
idő, hogy megkérjen, ne teljen.
Várd meg, hogy valaki feleljen.
Halld meg majd békén a válaszát.
Akár a vadász a rét vadát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.