Hisz ünnep lesz mostan, de énnekem
nem lesz majd biztos az én nevem
senkinek szájában, nem felel
fekve el benne a csendre fel-
csavarodva szépen és nem beszél:
nem hagyja szólni a szembeszél.
Nem lehet szólani, nem lehet,
a többségnek súlya most rettenet,
és úgy nehezül ma a szóra rá,
minthogyha szívünkbe folytaná
rögtön a tompa kis koppanás
épp azt a bármit, s ha volna más,
érve a vérbe úgy aljasul,
hogy nem emel fel már és nem fajul,
mert annyira el van már korcsosulva,
hogy megrohad saját rossz ereibe fúlva
meggondoltan is gondolatlanul.
Ő tudja, hogy nem tud, de nem tanul.
Mert nem akar tudni sem Thomas Mannról.
S mert nem érti ezt, sanda választ fontol
minden kis rettentő kételyére.
És végül így folyton csak önmagára érve
azt akarja, hogy te ne legyél.
Mert ha nem vagy, az mindennél többet ér.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.