Már minden ágon a béke
csupasz ágai vége
mint szurony áll végig a tájban;
már rettentő régesrég vártam,
hogy érjenek hozzám a dolgok.
De ma már ne bánom, inkább csak mosolygok:
mennyire féltek rég tőlem a földön
a futkozó, parányi kölykök!
Más alakot én ma már nem öltök.
Csendesen, igyekvőn kitöltöm
önmagam, és így évről-évre
egyre vastagabb rajtam a széle
a messziről susogó halálnak.
Remélem, végül majd bevárnak
az odalent izegő parányok.
Nincsenek méretek, inkább csak arányok.
A távolban valami megcsörren.
De még nem. De még nem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.