Ébredtél szomorú napokra,
az adok helyett a kapokra,
gondoltál messze tűnt szemekre,
szemekben szaladó erekre,
maradtál megülve magadban,
kicsike kismadár alakban,
ágán a végtelen semminek,
egyként a lentinek, fentinek
nem maradt végül, csak az a hit,
hogy szerettél valaha valakit.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.