ellenségévé váltam én magamnak,
majd mindenki más lett az ellenség;
igazán megszokott jelenség,
a dolgok ahogyan haladnak.
Számon kérhetik, hogy kinek
vallottam szerelmet valaha;
nem tudjuk meg soha, hogy hova
tűnik el a hóból a hideg.
Rámírhat bárki, vagy jelölhet,
hogyan hogy nem lettem valami.
Távolról alig is hallani
valahol malacot ha ölnek.
Egyszer majd' elmondtam, mennyi
sok szívem is van és hát akkor ott,
megtudtam, nem fogok
apja se semmise lenni
ennek a világnak. Egyre fogy
úgy is az. Csak annyi látszik,
hogy az, ami szemembe tünemény látszik,
magyarázható valahogy.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.