Előbb futnak el messzire kutyáid
a réten mielőtt elérne idáig
futásuk okozta távoli nagyvilág.
Idődből idő csak, teredből tér mi rád
hagyva van, csendedből néma csend:
engedd születni a végtelent,
hagyd őket, ne kiálts utánuk.
Nézzed, mi szépen hajolnak a virágok
nyomukban,
nézd de szép hogy a lét szelíden hogy megy el.
Fűszálak csúcsán is gyönyörű vég figyel.
S akár a dárdahegy, nézd, ki van hegyezve
szálain minden a szívedbe helyezve.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.