Mint ha csak fognál a csokorba pár kicsiny virágot,
mesélnéd neki a rengeteg világot,
hogy feszül, hogy dagad, hogy egybe mért marad
mégis és valahogy kábultan mint tapad
fecniként a világ izgatott
hajadba vagy azt hogy mint vagy ott
kvantumként egyszerre száz helyen;
észrevesz akkor a lábfejen
tenyeren az ajkam homlokom peremén
valami kedveset, vagy hogy a sarkon a
kutyáját becézi valami marcona
bácsi, vagy hogy fut a
kalapja után a sok buta
férfi mert lefújta fejéről mind a szél.
S nézed csak, ahogyan csak beszél.
Betelik azzal a fél szoba.
Másikkal illata szál tova.
S megérted, micsoda bölcs dolog
hallgatni arról, mit gondolok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.