Ütköznél mint hogyha falnak,
akváriumüveg a halnak,
kutyának lánca vagy lónak a zabla,
kabátod fogason magára hagyva,
alagút végén a sötétség,
amiben nem áll meg a kétség,
az, ami sötét, mint kútban a víz színe,
az, ami senkinek soha a semmije,
az, ami megvár, hiába sürgeted,
tulajdonképpen az életed
hogy meghalod végre majd az egész világod.
Kitöltöd végre mit lehet: a hiányod.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.