Akármi volt is, már sehol se volna.
Otthagytam ijedten valahol ma.
Gondoltam, gondoltad, gondolok rád.
S lebbenti szélvészként majd a szoknyád
eszembe ahogy jut számtalan gondolat.
De végre is nem jutott énnekem
csupán az énekem,
és éppen az énektől maradtam szótalan.
Kérném, hogy felejts el. Felejtés, hogyha van.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.