tán csak egy falat sajtot, ha ennék.
S míg ízüket szájamban pihennék
ki lassan a dolgok, esetleg
szólnék, hogy volna tán köretnek
valami szemedhez hasonló színben
olyasmi remény, hogy lehetne.
S várnám az őrt, amíg kimenne.
És addig is addig is úgy múlna minden,
mint képek az egymásra belehullt szemeinkben,
és néznéd, hogy vásnám a fogam a rosszba,
és megenné lassan mint vasat a rozsda
a lehetetlen, és lehetne.
És ahogyan akarom, szeretne.
S mikoris végülis jönne a hajnal,
leráznám végre egy kanyarral.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.