Gyűjtöttünk telekre, trabantra, piára,
útlevélre, hogy mehessünk,
csúsztattunk, hazudtunk, de sokszor hiába,
tátottuk szánkat, hogy ehessünk.
Mint szende kislány, ha megestünk,
kerültük sokszor a szemeket;
csillagként dobták a felettünk
csillogó égre a szemetet.
Bölcs Vezér, ne bánd, ha elvesztünk,
hisz tettük, amit meg lehetett.
Saját magunk volt keresztünk,
és hálni jár belénk a szeretet.
És érkezett új hír a világba,
hogy ami igaz az előrébb való,
de nem gyúrták valami szilárdra,
és szétdúrta sok ezer új tahó.
S miközben hullott le hóra hó
és hóra le sebzetten pillanat:
úgy mondták minekünk, mintha jó
lenne seggünkkel húzni az ágakat.
Bölcs Vezér, hidd el a meghaló
nem szaporítja a temetett
dolgokon kívül, mit volna jó.
És hálni jár belénk a szeretet.
Bölcs Vezér, állíts most irányba,
hogy ne veszítsük el jeledet.
Bocsásd meg lelkünknek, hisz árva,
és hálni jár belénk a szeretet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.