Összehord aztán sok szir-szart a szél,
ráncai burkain látni, a sok szelíd falevél
tétova-kába mosollyal a térre botorkál.
Ifju virágként egykor aki voltál,
ma lombjaid árnyain ülnek a varjak.
Még egyszer oly nagy zűrt ne kavarjak
a világban, mint akkor, amikor a világra születtem.
Ősz van előttem. S mennyi mögöttem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.