Állni csak semmilyen pisaszagban,
vagy várni csak semmire, abbahagyatlan,
magukra rántani, minthogyha paplan
lenne az ég, és kihűlve maradtan
fekszenek földön az emberek. Szemükre
húzzák, amiben fetrengenek.
És magukra hűlve vagy megütve
már szinte sohasem gondolnak szívesen a hitre,
már szinte sohasem gondolnak szívesen magukra.
De ha eszükbe jutnak is, elkeserednek,
hogy amikor majd végül is végtére vége is lesz ennek,
állnak majd beköpve, lezárva, lebukva,
minthogyha lennének valami másnak a burka.
Minthogyha lennének valaki másnak a világa.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.