Nézd, hogy mennyi és nézd hogy milyen sokan
vannak és nézzed hogy mennyi van
megint és hogy futnak egybe és hogy suhan-
nak égen és színük is hogy telik;
el tudnád nézni még estelig.
De nem lehet, Kicsikém, hisz ez már az este,
s mi itt állunk folyton csak őbele esve,
és hiába nem megyünk el sose innen,
maradunk mozgásban, akár a minden
a folytonos hullásban, egyedül.
Kicsike: képzeld csak, elrepül
minden ha nem fogja vissza a holt anyag,
és képzeld, hogy valahogy, láttalak,
vagy képzeld, hogy szeretném, hogy veled
ott legyek, és nézzem, hogy képzeled,
hogy nem megyek tőled már sose el.
És képzeld, hogy valahogy létezel.
Hogy téged is rabul ejt a világ.
Hogy nem csak én gondolok néha rád.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.