www.ultima.ratio

Nem volna baj sosem,
nem lenne érdekes,
valahogy mindig nem,
valahogy úgyse lesz,
addig amíg most van,
jobb mintha nem lenne,
vagy nem tudnám hogyan,
vagy nem lennék benne

nyomasztó falakban,
szédítő gangokon,
kisgyerek alakban,
pendülő hangokon,
hulltak le a kőre,
némán a nénikék,
elfordultunk tőle,
leszarták a cinkék

apám a presszóba
mecsbokszokat hozott,
anyám meg éjszaka
konyhában dolgozott,
szerelme a zsírba
rohadva hallgatott,
sírtunk, de azóta
se dugott egy nagyot

apám a nénivel,
anyám meg egyedül,
és köztük én, mivel
mással se legbelül,
csak a kis katonát
szerettem játszani,
és aztán azon át
nem lettem az, ami

kerestem mindenhol,
mindenhol ott is volt,
közben hotel mentol
zörgött és zakatolt
a lemez mellettem
ugrott és hiába
mindenkit szerettem
messziről imádva

nagyobb se én lettem,
a világ tömörült,
eltörpült mellettem,
és ennek nem örült
senkise, így aztán
én sem hittem benne,
magamba maradván,
magamba feledve

voltam kis úttörő,
voltam nagy tehetség,
messzebb a semmitől
hogyan is lehetnék,
volt úgy, hogy elhulltam,
gyáván az avaron,
tizennégy elmúltam
s végre lett egy csajom

de az se volt az, hát
kerestem ami az,
az idő haladtát
várva és nem vigasz-
talt meg a közvágón
se az a vén szivar,
gomblyukba virágon
látszott, hogy mit akar

beszéltem apámmal,
egyszer a kocsiban,
küzdött a volánnal,
én meg, hogy most mi van,
egyszer még sírtam is,
a vállán egyedül,
hangomon kis hamis
poloska hegedül

undok volt minden ott,
apám a nénivel,
és aztán itthagyott,
érjem be ennyivel,
álltam a sor végén,
mondták, menjek oda,
rokon vagy szép öcsém,
az apád rokona

átnéztek rajtam, vagy
nem néztek engemet,
halmoddal elhamvadt,
apám, a testedet
szétfújták a gyepre,
közben szép zene szólt,
zokogtak mindegyre,
volt, aki grimaszolt

én meg hát egyik se,
próbáltam szenvedve
nézni el messzire,
de nem lettem persze,
nem voltam jó fiad,
nem voltál jó apám,
a fiú elszalad,
az apa nem, talán

van ez az élet itt,
vagyok én mellette,
messzire ez se vitt,
távol se lehetne,
de közelebb se, mint
ami tán még belefér,
okos fejével int,
biccent, és úgy remél

apám a pázsiton,
s a zene elmerül,
ásit a sok rokon,
villamosra felül
apám és úgy nézi,
viszem-e messzire,
s így leszünk majd még mi
együtt és ennyire.