És szabadulva ki fújva a durvaszelekre lapulva de újra te bóbita nyár gyere nézd kicselez kicseregve a fény is amint puha ujjain ülve remegsz hisz a lányom az ónszínű ég tömegét cipelő kicsi kertre vetette ki kék szeme árját; bújj ki te bóbita nincs hova bújni ma küldöm…
