Képzeld, a minap végre megszerettelek,
mikor ébredés után a formátlan álmod
a szemedből dörgölted, és azután rám esett
akkor egy percre a világod; szinte agyonnyomott.
Olyan hatalmas az, ami most benned ébred,
és hidd el, az öntudat iszonyú,
mérhetetlen és végtelen tömeg,
és borzasztó, hogy mi meg
nem tudjuk elvinni helyetted semerre,
nem tudjuk vállunkra kedvesen emelve
hordani azt a sok mindent, amivel élsz most,
gyönyörködve a magadban épülő szépben,
rámmosolyogva, mint mostan is éppen,
messziről intve sok számtalan irányból,
ahová költöztél tőlem: a nagyvilágból.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.